Regisztráció Regisztráció Regisztráció

Játékszabály a novella pályázathoz

Játékszabály

 

Kecskeméti Médiacentrum és az AIPA Kft. NOVELL’ART novellaíró pályázatot hirdetett.

Mintegy 120 pályázó több mint 200 pályaműve érkezett be.

A novellákat egyrészt szakmai zsűri bírálja el, de közönségdíjast is hirdetünk olvasóink szavazatai alapján. Füzi László, a Forrás főszerkesztője, az AIPA Kft. képviseletében Fenyvesi Beáta valamint Bán János, regény-és novellaíró, a Hirös.hu és a Kecskeméti Lapok főszerkesztője dönt arról, melyik pályázat nyeri el a szakmai fődíjat.

Mindezek mellett előzsűrizés után, vagyis az első rostán átesett novellák felkerülnek a Hiros.hu-ra, hogy majd június 29-én kezdődő online szavazással a közönség is díjazza a műveket. 

Hírportálunkon két hétig lehet szavazni a döntős novellákra.

A közönség díjat az a novella nyeri, amely a legtöbb szavazatot kapja. 

A novellákra történő szavazás regisztrációhoz, majd pedig bejelentkezéshez kötött.

A regisztráció mindenképp alapfeltétel, ugyanis a játékban résztvevőnek el kell fogadnia az adatkezelési szabályzatot.

Ha már egyszer más játék kapcsán megtörtént a regisztráció, csak az ide vonatkozó adatkezelési és játékszabályt kell elfogadni, melyet belépés után a rendszer azonnal felajánl.

 

Regisztráció

·         A regisztráció email és jelszó megadásával kezdődik.

Valós emailt kérünk, ugyanis a megadott emailre a rendszer automatikusan küld egy levelet, mely a regisztráció megerősítését fogja kérni. E nélkül nem lehet regisztrálni.

Ha a jelszót elfelejtetted, erre az emailre tudunk segítséget adni.

A jelszó minimum 4 karakteres legyen, de a 6-8 karakteres már megbízhatóbb. Használj kis és nagybetűket, illetve számokat!

A regisztráció után, ha szavazni szeretnél, mindig be kell jelentkezned, mely facebook útján is lehetséges.

Bejelentkezés

·         A megadott email és jelszó megadásával lehetséges

·         Facebook 

A szavazás

Csak belépés után lehet szavazni.

Novellára szavazás

Azokra az írásokra adhatják le voksukat olvasóink, amelyek továbbjutottak az első rostán a verseny második fordulójába. A szavazás ikonja a megnyitott novella közösségi oldalak ikonjai után található.

Egy novellára kétóránként lehet szavazni, vagyis ha egyszer megtörtént a szavazás, újra csak két óra múlva lehet ismételten szavazatot leadni. A szavazás ikonja ezt jelzi is.

A szavazatok kezelése

A szavazatokat belső program kezeli. Minden egyes leadott szavazat adatbázisba kerül, ahol a program, a leadott szavazatok szerint automatikusan sorrendet állít fel. Az a novella nyer, mely a legtöbb szavazatot kapja.

A sorrend a hiros.hu oldalon nem lesz látható, csak a szavazás lezárása után. A közlésben változtatás fennállhat.

A szavazás időintervalluma

A szavazás kezdete:    2016. június 29. 12:00 óra
A szavazás vége:         2016. július 13. 24:00 óra

 

Díjak

Egy szakmai és egy közönségdíj kerül kiosztásra.

Szakmai (zsűri) díj: Notebook Asus Transformer Book T100HA-FU006T
Közönségdíj: 20.000 Ft értékű könyvutalvány

 

Kelt: Kecskemét, 2016. június 29. 

A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies